Különös kegyben volt részem a mai napon, egy ragadozó mellett álmodhattam :)
Hátom Brit Cica a Háznál
2010. szeptember 26., vasárnap
2010. szeptember 24., péntek
Aludni tudni kell
A napokban kicsit betegeskedem, így egész nap együtt vagyunk a Cupido-val, érdekes szemlélni, hogy milyen magas fokon tudja élvezni a pihenést. Gondoltam kipróbálom, elhelyezkedtem az ágyba és próbáltam élvezni az adott testhelyzetben való pihenést, érezni ahogy kellemesen ellazulnak a tagjaim, és figyelni arra is milyen kellemes a tapintása a takarónak. Nagyon jót aludtam ezzel a kis rákészüléssel, de fokoztam tovább, testhelyzetet váltottam, és ismét aprólékosan átéltem a fekvés, és a pihenés örömét, még egy hatalmasat szundikáltam.... Mindeközben Cupido a ablak előtt aludt ahova besütött a nap, olyan meleg volt a bundája, mint a legfinomabb paplan. Ezek a képek nem akkor készültek, de jól látszik rajta, hogy mennyire tudja élvezni azt amit éppen csinál...
2010. szeptember 20., hétfő
Rongyszőnyeg
A rongyszőnyeg továbbra is egy nagyon kellemes játék Cupido számára, pláne akkor ha mi is ott vagyunk és úgymond varászszőnyegeset játszunk, ami annyit jelent, hogy a szőnyeget mozgásban tartjuk, így a vadászat elég izgalmassá válik.
2010. szeptember 19., vasárnap
Erkély
Kert hiányában Cupido az erkélyen szeret lenni, jól belátja a terepet és folyamatosan történik valami izgalmas az utcán, mászkálnak a kutyák, és az autók is csak jönnek mennek ... és igaz ami igaz olykor jó az úgymond friss levegőn aludni :)
2010. szeptember 17., péntek
hello
Vélhetőleg a ragadozó mivolta miatt a Cupido előszeretettel játszik velem bajocskát, vagy akár milyen hihetetlen is fogócskát is ..
Szoktam olvasni más cicák blog-ját is, különös tekintettel Cupido testvérére :) és általában ezekben az írásokban egy háztartáson belül több cica van. Érdekes megfigyelni ahogyan a cicák egymáshoz viszonyulnak, olykor azon kapom magam, hogy Cupido cica játszótárs híján, engem - minket tekint játszótársnak.
Vissza kanyarodva az első soraimra, igen fogócskát is. Teljes mértékben érti a játék menetét, amikor én vagyok a fogó akkor kergetem kicsit, majd meggyömöszölöm - ezt követően tudja, hogy rá került a fogó szerepe. Ő úgy kap el, hogy ráugrik a lábamra, persze egy kis fogócska után, rejtekhelyről. Ezt képesek vagyunk egy játék alatt több alkalommal megtenni :)
A bújócskát nem magyarázom, azt szerintem minden cica tudja ...
Morcosan
Van az úgy, hogy olykor az embernek nincs a legjobb kedve, miért is ne lenne igaz ez a macskákra is ... Nekem ez a kép, és az a pillanat amikor készült azt sugallotta, hogy a Cupido-nak, most nincs olyan jó kedve, de ebben a helyzetben is lehet róla jó fotót készíteni :)
2010. szeptember 15., szerda
Apa és fia
Apa és fia :) ahogy cseperedik a Cupido látszik rajta, hogy egyre jobban hasonlít Igorra - bár azért még messze van az a szép nagy fejecske, de már alakul. Szerintem az Ő esetükben nem lenne szükség genetikai vizsgálatra látszik aminek látszania kell, hasonlítanak.
Növekszem
Cupido elég szorgosan növekszik, az aló kép a hozzánk érkezésének első napján készült, a felső pedig a napokban (10.02-án 6 hónapos lesz), azonban az úgymond baba bútorát még mindig nagyon szereti nyüstölni :)
2010. szeptember 11., szombat
Bútor
No igen, ez nem a macska bútor, de annak sem utolsó - legalább is a Cupido szerint. Az is lehet, hogy csak a motor szeretete vonzotta Őt oda, de az sem kizárt, hogy a vízi paradicsomok után akart olvasni. Biztos ami tuti, én nem annyira szeretem ha ide mászik fel, mer az üveg azért veszélyes dolog - jobb ha a saját kis bútorán mászkál fel s álá :)
Esős napok
Most, hogy esős napokat élünk, Cupido újabb tapasztalással lett gazdagabb. Ez az esernyő dolog nagyon nagyon tetszetős dolog, sőt egyszerűen egy bunker :)
2010. szeptember 10., péntek
Tudnom kell...
Biztos vagyok benne, hogy Cupido itt arra gondol, hogy:
"Tudnom kell, mi jelenik meg rólam a weben!"
Végül is igaza van, tudnia kell, mi mindent jelentet meg róla a gazdája. Bár nem tudom, hogyan is jelezné vétó szándékát, de igaz ami igaz, eddig azért csak jót írta róla, így semmi oka nem volt arra, hogy jelezze a vétót...
Fürdőben III
Ismét egy olyan alkalomnak lehetünk tanúi amikor Cupido a fürdőben tisztálkodik. Ilyenkor gyakori, hogy Ő is vizes lesz, és akkor aztán nagy saját fürdés veszi kezdetét, úgy 15-20 perces. Ezt követően kerülhet sor a pihenésre, amit mindig nagyon látványosan tud csinálni :)
2010. szeptember 6., hétfő
Szappanbuborék
Azt továbbra sem tudom, hogy ki az aki nem szereti a szappanbuborékokat, mert a Cupido határozottan szereti őket. Akár csak nézegetni, akár szétpukkasztani őket, vagy éppen csak azon is szeret eltűnődni, hogy amikor leérkezik a földre, hogy Ő jól levadássza miért is tűnik el?
Erre kétféle válasz fordulhat meg a fejébe:
- optimista: olyan jó vadász vagyok, hogy csak arra gondolok mindjárt levadászom, és hipp- hopp már meg is történik :)
- pesszimista: jaj nekem soha nem sikerül odaérni, hogy levadásszam
Én azt remélem, hogy Cupido az optimisták táborát erősíti :)
2010. szeptember 5., vasárnap
Mosdókagyló
Egyik nap arra lettünk figyelmesek, hogy valami szokatlan csörömpölést hallunk a wc-felölt. Igen a hang, és a cselekedett nem volt mindennapi - eddig ... Cupido kiszemelte magának a mosdókagylót, amiben édesen pihent.
Szerintem el is tervezte, hogy milyen jó is lesz itt aludni, míg meg nem jelentem a fényképezőgépemmel. Mintha egy csapásra kiverték volna a szeméből az álmot ...
A kedves kis mindjárt alszok cicusból, egy pillanat alatt, játszunk már - játszunk már cicussá alakult, és ha egy ilyen folyamat beindul akkor nem lehet csak úgy kilépni belőle.
A nagy játékok után, jöhetnek a nagy kényeztetések, mondjuk egy jó kis simogatás formájában, mindig nagy szeretettel fogad egy kis állsimogatást.... És, végül is mi nem hagytuk őt aludni, akkor hát ... kéri a simogatást.
Jól eszem
Cupido szerencsére nagyon jó evő, a napi száraz táp adagját szinte teljesen megeszi minden nap. Érdekes megfigyelni,hogy mikor megy ropogtatni :) az szinte 100%, hogy miután mi lefekszünk aludni,és úgymond nyugi van a lakásba akkor biztos elmegy falatozni, játék után is hamar megéhezik, és akkor is a saját tápjánál köt ki, ha mi eszünk és nem adunk Neki.
2010. szeptember 2., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)